Home » Névadónk (Csiha Győző)

Névadónk (Csiha Győző)

CSIHA GYŐZŐ ÉLETE (1887 – 1962)

A néhány tízezer lelket számláló városok életében mindig akadnak kiemelkedő személyiségek, akiknek szemlélete, szakmai és közéleti tevékenysége hosszabb-rövidebb ideig hozzájárul a település arculatának formálásához. Hajdúnánáson a két háború között, a második világháború idején és a koalíciós időszakban egyik legjelesebb polgárát tisztelte a város népe Csiha Győzőben. Sokan és sokféle bélyeget próbáltak rásütni még életében erre a nagytudású gépészmérnökre, magával és munkatársaival igényes malomtulajdonosra. A korabeli vallomások és későbbi visszaemlékezések azonban mást bizonyítanak. Egy tudós és bátor ember képe bontakozik ki előttünk, akinek a geothe-i felszólítás – “életed legyen a tett!” – a mindennapok tartalmát jelentette.

Nánástól Berlinig

Csiha Győző 1887. február 25-én született Hajdúnánáson. Apja Csiha Elek, anyja Négyessy Katalin; aki nemesi családból származott. Elemi iskoláit Hajdúnánáson végezte, és itt kezdte meg tanulmányait a Református Főreál Gimnáziumban, később Keszthelyre került a premonteiekhez. Végig jeles eredménnyel végzett, és tudatosan készült a mérnöki pályára, szorgalmasan látogatta a szabadkézi rajz és gyorsírás órákat. Egyik vezetője volt az önképzőkörnek. Gimnáziumi tanulmányai befejeztével a Budapesti Műegyetemen tanult, és 1911-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1912-től a berlini Allgemaine Elektrizitats-Gaesllechaft (AEG) cégnél, majd a Siemens-nél dolgozott gépészmérnökként. Az utolsó békeévben az AEG Únió Magyar Villamossági Rt. berlini központjának alkalmazottja volt.

Bécstől Turkesztánig

Önkéntesi évét Bécsben az egyes vártűzéreknél szolgálta le, és rangelsőként végzett. Az első világháború kitörésekor tűzérhadnagyként vonult be, és ütegparancsnok lett. 1915 elején orosz hadifogságba esett. Néhány hónapig Katalinszkban, majd három évig Turkesztánban volt hadi- – 9 – fogolytáborban. Ezen időszak eseményeiről 1917 nyarán írott, apjának címzett leveléből kapunk képet. A táborban megtanult franciául, 1916 tavaszán torna- és teniszegyletet szervezett, haditechnikai és malomipari előadásokat tartott. Közben figyelemmel kísérte az oroszországi változásokat, 1918 márciusában megszökött, és a koraősz már Hajdúnánáson találta.

Nánástól Romániáig

Az összeomló Monarchia romjain szerveződő új rend a Nemzeti Tanács irányításával formálódott. Hazatérése után Csiha Győző bekapcsolódott a tanács munkájába. November 7-én felszólalásában a közélelmezés megszervezését sürgeti, és felhívja a figyelmet a leszerelt katonák fogadásának fontosságára. Egyik kezdeményezője a Bajtársak Jóléti Bizottsága nevű szervezet létrehozásának. Később ő lesz a bizottság elnöke. Bár a hivatalos alakuló ülést csak 1918. november 10-én tartották, a hadiözvegyek, árvák, rokkantak és elszegényedett katonák segélyezése, felkarolása már korábban elkezdődött. Gyűjtési akció indult, melynek során számos rászoruló jutott ruhaneműhöz és kisebb pénzösszegekhez. A Jóléti Bizottság az év végére komoly politikai tényező lett a városban. Követelésére helyezték el a Hajdúnánáson állomásozó székely ezredet. A Nemzeti Tanács november 15-én betiltotta a bizottság működését, vélhetően az egyes tagok által kifejtett “bolsevista propaganda” miatt. A november 21-én megtartott választáson Csiha Győzőt a főleg iparosokból, nagygazdákból és értelmiségiekből álló Nemzeti Tanács póttagjává választották. Akkori nézeteit, elképzeléseit tükrözi a Hajdúnánási Köztársasági Újságban 1919. január 3-án megjelent cikke. Ebben Csiha a szociáldemokrata eszmék mellett tört lándzsát. Sorain átsüt a felelősség és a városáért érzett aggodalom.

A Tanácsköztársaság idején – a Debreczeni Vörös Újság szerkesztésén kívül – nem vállalt a megyében közszereplést, viszont a román megszállás kezdetén Budapesten, a termelési népbiztosságon kamatoztatta szakmai felkészültségét. A Kommün bukása után Romániában élt, és csak 1923-ban tért vissza szülővárosába.

Nánástól Budapestig

A hosszú távollét után hazatérve a városi elit nem fogadta lelkesen, de ő – a közélettől visszahúzódva – hozzálátott nagyszabású tervei megvalósításához. Először is – 3 – átvette apjától az akkor még csak 8 fővel dolgozó un. Csiha-Malmot. Hajdúnánáson már a Kiegyezést követő időszakban nyomon követhető a malomipar fejlődése, párhuzamosan a nagyarányú búzatermeléssel. 1870-ben kb. 30 szárazmalom működik a térségben, később ezeket váltják fel a modern gőzmalmok, amelyek a sima liszt előállításán kívül különféle terményeket daráltak, és olajat is sajtoltak. Csiha Győző szakmai és üzleti tapasztalatokkal felvértezve kezdi el az öreg malom – 1885-ben alapította édesapja – korszerűsítését. Sertéstenyésztő és hizlaló telepet létesít, melynek bevételéből saját tervei alapján megnagyobbította a malmot.

Közben a 30-as évek elejétől lassan bekapcsolódott a város társadalmi életébe, megjelent a városi közgyűléseken. 1937 januárjában a Hajdúnánási Torna Kör választmányában is helyet kapott. Elnöke lett a Hajdú Vármegyei Malomszövetségnek, és 1939-ig – lemondásáig – ügyvezető elnöke az Országos Malomszövetségnek.

1938-ban kezdett hozzá az akkor már több mint ötven éves malom nagyarányú korszerűsítéséhez. Az építkezést hátráltatta a háborús helyzet okozta anyaghiány, így a négyemeletes új malomépület csak 1942-ben készült el. A költségek nagyságára jellemző, hogy Csiha Győző 1940 közepéig 300 ezer pengőt fordított a beruházásra. Az üzem azzal a céllal készült, hogy biztosítsa Hajdú, Szabolcs és Borsod vármegyék ellátását.

Az elkészült malom az ország legmodernebb malma. lett. Meghajtó ereje 3 db széngázzal hajtott motor volt, melyeknél a forgórostélyos barnaszéngenerátort először. alkalmazta Csiha az országban. A malom teljesítőképessége búzából 825 g, rozsból 175 g, kukoricából 300 g volt naponta. Golyóscsapágyazott gépi berendezései következtében az üzemanyag fogyasztása minimálisra csökkent: 1 g termény megőrléséhez 10 kg salgótarjáni szénre és 2 dkg olajra volt szükség.

A háború idején Csiha Győző több mint száz embert foglalkoztatott. Fizetés minden hétvégén történt. A háború okozta elnyomorodást látva beosztottjainak gyakran adott kölcsön pénzt, és ezt később részletekben vonta le, nem róva ezzel elviselhetetlen terheket a családokra. Egyes idő- s tő. z szakokban minden munkásának családtagonként 30 kg kenyeret és 10 kg nullás lisztet biztosított havonta, melynek az árát a fizetéskor kellett odaadni. Rendszeresen vágtak a malomnál sertést, a húst a dolgozói között szétmérte. Ennek jelentősége akkor világos igazán, ha hozzátesszük, hogy az élelmiszereket már jegyre adták.

A malomban kivételesen hatékony volt a munkavédelem. Csihát szociális érzékenysége a dolgozókról való gondoskodás újabb és újabb formáinak bevezetésére sarkallta. Ingyenes legényszállást létesített, több esetben eljárt a lakbéruzsora által sújtott munkásai érdekében. Komoly erőfeszítéseket tett, hogy a malomban dolgozókat mentesítse a katonai szolgálat alól, ill. visszahívassa őket a frontról. A hadbavonulók családját gyakran segítette. 1944-ben szökött katonákat bújtatott, és sokszor munkakönyv 6 nélkül alkalmazott embereket a malomban. 1944 júliusában a sürgős. hadiszállításokra hivatkozva kérte, hogy a zsidó és egyéb munkaszolgálatosokat nála állítsák munkába. Nyilvánvaló, hogy így akarta őket megmenteni a deportálástól. Saját biztonságát is kockára tette, amikor először letagadta a németek előtt óriási lisztkészleteit, majd néhány munkása segítségével megakadályozta, hogy a németek felrobbantsák az aláaknázott malmot.

Erről egy későbbi visszaemlékezésben így vall: “ha a németek csak egy raktáram ajtajáról leveszik a lakatot, most nem állna módomban megírni ezt a cikket.”

Így történhetett meg, hogy a Csiha-malom, amelynek már a 40-es évek legelején komoly lisztpiacai voltak Debrecen, Nyíregyháza, Kisvárda, Tokaj, Miskolc, Diósgyőr, Kassa, bár jelentős anyagi veszteséget szenvedett, az épület és a gépek sértetlenül maradtak. A háború még be sem fejeződött, amikor újra üzembe helyezték, és a közellátás rendelkezésére állt. Lisztet küldtek a borsodi bányavidéknek, az ideiglenes fővárosba, Debrecenbe, és 1945 februárjában az éhező Budapestre. Csiha Győző az üzemi bizottsággal és a szakszervezettel állandó munkakapcsolatot tartva vezette a malmot. Változatlanul nagy gondot fordított a munkakörülmények javítására, és a szociális intézkedésekre. 1945-ben bevezette az ingyenes orvosi vizsgálatot, a következő évben visszamenőleg is kifizette a családi pótlékot.

Egyik dolgozója, aki 1933. szeptemberben tanulóként került a malomba, később gépészként tevékenykedett, így emlékezik főnökére: “… Népszerű ember volt, törődött a munkásaival, senkit az önérzetében meg nem sértett, csak a jót lehet mondani róla. Családját is szerette. Én az iparos dalárdába jártam, minden évben kimentünk május estéjén vagy névnapokon, mindig megvendégeltek bennünket, pár órát el kellett töltenünk. A dalárda részére minden évben adott pénzt, és nagyon szerette az iparos dalárdát. Az öreg Maklári Lajos református kántor volt a karmester, ők barátok is voltak… Ő többször elmondta, hogy a malom nem az övé, hanem a város lakosságáé, az övé csak annyi belőle, amit a családjával felélvez. Nem hordta ki a javakat külföldre, amíg nála voltam két esetre emlékszem, hogy elmentek a Balatonra, de ott sem voltak sokáig. Jobb szeretett itthon lenni, akkor volt nyugodtan, ha minden reggel 4-5 órakor végigjárta az üzemet, egy pár szót váltott velünk, és beült az irodájába és dolgozott. Este 6-7 óráig az irodájában volt… “

Csihának két nagyszabású terve volt még: a későbbi Polgári Iskola telkén tésztagyárat akart építeni, de ez az elképzelése meghiúsult. A vasútvonalat azonban még sikerült behozatnia a telepre.

A háború után a korábbinál csekélyebb mértékben vett részt a közéletben, és nem kötelezte el magát egyetlen politikai irányvonal mellett sem. Ezért is volt váratlan az az otromba támadás, amelyet a helyi MKP szervezet intézett ellene a Nánási Szabadság c. hetilap hasábjain 1946 októberében. Munkás- és demokráciaellenességgel vádolták meg, a malom azonnali államosítását követelték. Hogy ez a lépés indokolatlan volt, bizonyítja az a gyűlés, ahol a munkások és az üzemi bizottság tagjai Csiha Győző mellett foglaltak állást, nagy többségük nem értett egyet az elmarasztalással. Csiha röpiratban válaszol a rágalmakra. Hangján érződik a megbántottság, de szavaiból kicseng a büszkeség is, a cikk szerzőjét – aki nem nevezte meg magát az írása végén, ezért Csiha következetesen Cikkíró Úrnak titulálja – csöndesen, néha enyhe gúnnyal felsorakoztatott érveivel szinte megsemmisíti erkölcsileg. A cikk alábbi részlete, amely önvallomásnak is tekinthető képet ad Csiha Győző teljes személyiségéről… “Cikkíró Űr, én re- — § – akciós kapitalista sohasem voltam, nem is leszek. Cikkíró Úr, emberibb életet biztosító szocialista ön sohasem volt, nem is lesz. Cikkíró Úr, önnek duhajon virtuskodó, részeg legények csárdája a demokrácia, nekem: munkahely. Én embertelenül sokat dolgoztam. De soha még annyit, soha hívebben, mint a demokráciában. Uram, a demokrácia nekem nem csárda. Én most is csak mint Ady “Muszáj Herkulese” veszem fel Önnel a harcot, mert muszáj védenem magam a dézsaszám rámömlő szennytől… Mondja, nem gondolt már cikkének születése előtt arra, hogy ki kellene engem hajszolni a malom vezetéséből, és bezzeg átvenné Ön?… Ön minden lelkiismeretfurdalás nélkül vállalná is a felelősséget. Én pedig minden percben aláírnám, hogy államosítsák le rólam a szinte megoldhatatlan feladatokat. Ez a különbség kettőnk felelősségérzete között… A -magyar nép többsége fogja eldönteni, hogy milyen gazdasági rendszerben akar élni… Én el tudom képzelni, hogy okos, becsületes és szervezni tudó emberek – Cikkíró Űr Ön nem ilyen – kezében a szociális termelési rend sokkal gyorsabban vihet a cél felé, mint a sötét múltú magyar kapitalizmus. Addig is, amig ez el nem dől, … tovább építem Európa legkorszerűbb malmát.”

A gőzmalmot végül 1948. március 25-én államosították. Az új üzemvezető már másnap átvette az irányítást. A malom villamosításával egyidőben a szívógáz motort leállították, szétdarabolták és elszállították a MÉH Vállalathoz, ezzel egy ipartörténeti remekmű semmisült meg.

Csiha Győző egy ideig visszavonultan élt, majd 1950-től nyugdíjazásáig Budapesten a Malomipari Országos Központban dolgozott magas beosztásban. Nyugdíjazása után is a fővárosban élt, ott halt meg 1962. december 27-én. A huszadik század magyar forgószínpadán – bárki volt a rendező – mindig emberséges szerepet játszott, és szülővárosa közönsége előtt kivívta azt, amit kivívni a legnehezebb: az őszinte, érdekek nélküli közmegbecsülést.

Ne keressünk erőszakolt analógiákat Csiha Győző szakmai és közéleti tevékenysége és a mai társadalmi- gazdasági teendők között! Elég, ha mementóul megemlítjük személyiségének talán két legjellemzőbb vonását: a haláláig gyarapított szakmai tudást és a mély humánumot.

Csiha Győző életútja

Sajnos a böngészője nem támogatja ezen fájltípus megjelenítését!

Csiha Győző életút

Új szakképzési formák

Ezek is mi vagyunk